Szerzőség (Hall és Milton)

A szerzőséggel kapcsolatban mára már lezártnak tekinthető viták alapproblémája az volt, hogy a mű a szerző megjelölése nélkül jelent meg, és bár két név (Joseph Hall, Alberico Gentili) is felmerült lehetséges szerzőként, egyikük sem nyilatkozott sajátjaként a munkáról. A kérdést legutóbb a szöveg újrafordítója, John Millar Wands járta alaposan körül fordítása előszavában, és meggyőzően mutatta be azokat az érveket, amelyek Joseph Hall szerzősége mellett szólnak (lásd WANDS 1981, XIII-XX).

Az attribúció tekintetében kulcsfontosságú a 17. századi angol irodalom költőfejedelmének, John Miltonnak a művel kapcsolatban kifejtett, nem túl hízelgő véleménye. Ezt egy kevéssé ismert, magyar fordításban csak részleteiben elérhető, An apology against a pamphlet called A modest confutation of the animadversions upon the remonstrant against Smectymnuus c. 1642-es polemikus iratában fejtette ki. A vitapartnereivel hírhedten keményen bánó, durva személyeskedésekre is hajlamos Milton ebben az iratában Joseph Hall-lal tűzött össze, és látható élvezettel alázta porig az akkor már régóta püspökként tevékenykedő szerzőt azon a területen, ahol Milton a meghatározó hangként tekintett magamagára: az irodalom berkeiben. Mint később látni fogjuk, nagyon fontos a Hallról írtakat a polemikus mű tágabb kontextusában értékelnünk. A magyar fordítás közli az alábbi, az utópikus szakirodalomban gyakran idézett részt a szövegből:

Ezen komoly és nemes találmányt választották minden korok legnagyobb s legfölöttébb valóságos elméi, miként Platón is a Kritiaszában, s két nevezetes hazánkfia, egyik Utópiájában, másik Új Atlantisában, választották pedig, úgy mondanám, nem is mint teret, hanem mint hatalmas földrészt, hogy ott kimutassák szellemük tágasságát, tanítván e világunkat különb s igazabb dolgokra, mint amit ez idáig tudtak s használtak emberek.

(Géher István fordítása, in Szenczi Miklós szerk.: Milton, az angol forradalom tükre. Válogatás prózai írásaiból, Bp., Gondolat, 1975, 42.)

A válogatás ugyanakkor sajnálatos módon egyáltalán nem tér ki azokra, a fenti idézetet megelőző részekre, amelyek kapcsán a műfaj értékességének a kérdése egyáltalán felmerült. Márpedig a fenti idézet tágabb kontextusa nem más mint a Hall, konkrétan pedig a Mundus elleni, talán joggal meglehetősen elfogultnak nevezhető támadás. Mintha a némileg önálló életet élő idézetben felbukkanó „két nevezetes hazánkfia” magasröptű, az angol szerzőket Platónnal egy rangra emelő dicsérete csak azért emelkedne e szédítő magasságokba, hogy aztán Hall és műve hozzájuk képest annál mélyebbre süllyedhessen.

Az eljárás retorikailag ugyan még talán indokoltnak is nevezhető, de ne számítsunk csupa jó érzésre, ha kezünkbe vesszük Milton e művét. A vitairat kérdéses szakasza arra hívja fel a figyelmet, hogy a vita előző szakaszában Hall nem átallotta a „mime” terminussal illetni ellenfelei vitairatát (mivel a mime szó Hall használatában látszólag valamilyen szempontból komikus szövegre utal, talán a „bohózat” fordítás lenne itt a leghelytállóbb). És ezen a ponton kerül képbe a Mundus: hogy lehet Hall annyira figyelmetlen, hogy ezzel a kritikával illeti ellenfeleit, mikor a „mime” szó hallatán mi más juthatna eszünkbe, mint a Mundus, amely Milton szerint a létező leghaszontalanabb, legsilányabb „mime”.

A menthetetlen értékítélet és a számtalan személyeskedés miatt érzéseink ugyan legalábbis vegyesek, azért Milton támadás közben is Milton marad, így a lényegében irodalomelméleti lesajnálásból (=Hall nem tudja, mi az hogy mime) kiinduló támadás során igen elmés megoldásokkal találkozunk. A szöveget „egyetemes sületlenségnek” (universal foolery), szerzőjét pedig nem szerzőnek (maker), hanem jellegzetes miltoni szóalkotással ellen-teremtőnek (anticreator – az Oxford English Dictionary csak Miltont hozza példának a szóra, így az minden bizonnyal saját alkotás) nevezi. Ekkor jön elő a fenti idézet, mely bemutatja, mennyire jóravaló maga az utópia műfaj, és az utána következő részekben Milton már csak a Mundus ilyen szempontú ócsárolásában tobzódik: „Kolumbusz majmolójának” tartja Hallt, aki „saját hiú gondolatai széles térképén kóvályog”. A szöveg ebben a vénában folytatódik, kevésbé invenciózusan Milton azzal vádolja Hallt, hogy aki a részegek törvényeinek az írásával vesződik (valóban van ilyen rész a Mundusban), az alighanem maga is alighanem merev részeg (stark drunk).

Ha talán túlságosan részletesen bele is mentünk itt e nem túl elegánsan folyó vita ismertetésébe, arra számos okunk volt. Egyrészt a szövegrész perdöntő érvénnyel bizonyítja azt, hogy Hall volt a Mundus szerzője – mert bár szó lehetne éppen alaptalan vádaskodásról is, Hall ebben az ügyben nem is igyekezett a saját védelmére, ami Wands szerint egyértelműen a szerzőségét bizonyítja, mint ahogy a további általa felsorakoztatott, részint magának a Mundusnak a szövegéből és ajánlásaiból vett érvek is mutatják.

Az persze továbbra is kérdés, miért nem a saját neve alatt jelentette meg Hall a szöveget, ebben az ügyben azonban egy igen izgalmas dokumentum lehet a segítségünkre.  1599-ben ugyanis püspöki tiltórendelet jelent meg a szatirikus szövegek ellenében, és a szakirodalomban „Bishop’s Ban” néven elhíresült dokumentum azért is nagyon érdekes, mert konkrét nemkívánatos szerzőket is felsorol, és ezt a listát nem más nyitja, mint Hall:

Satyres tearmed HALLes Satyres viz. virgidemiarum or his tootheles or bitinge Satyres

Még ha a rendelet szakirodalom megítélése erősen megosztott is, az azért logikusnak látszik, hogy egy egyházi pályára készülő, a Milton általi támadás idején már maga is püspökként tevékenykedő szerző nem feltétlen szeretné a maró szatírával operáló, erősen katolikusellenes szöveget a saját neve alatt kiadni.


Szerző: Maczelka Csaba
Utoljára frissítve: 2014. szeptember 30.

Ajánlott hivatkozási forma:

Maczelka Csaba: A Mundus alter et idem szerzője = Angol utópiák kutatói webhely. Szerk. Maczelka Csaba. URL: https://utopikus.com/muvek/mundus/szerzo, hozzáférés dátuma: <dátum>.

Reklámok