Kontextusok

A jelen honlap igen nagy mértékben épül az angol nyelven írt, a Szegedi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában 2014. májusában megvédett, The Uses of Paratextuality and Dialogicity in Early Modern English Utopias c. disszertációra (amely teljes terjedelmében elérhető az SZTE Doktori Repozitóriumában). A webhely ezen szakaszának elsődleges célja az, hogy bemutassa a disszertációban alkalmazott módszertani szempontokat. Ez azért is fontos, mert a Művek szakaszban, a szövegek ismertetésénél is ezek a szempontok dominálnak.

Tervezett szakaszok:

1. Paratextualitás

2. Dialógus

3. Irodalmi megközelítések


1. Paratextualitás

Paratextusnak, szűkebb értelemben, a könyv azon részeit nevezzük, amelyek nem tartoznak szorosan magához a „fő” szöveghez. A paratextus legalaposabb elméletírója, Gerard Genette a következőképpen definiálja a paratextust:

Az irodalmi mű, összességében vagy lényegében, egy olyan szövegből áll, amelyet hosszabb-rövidebb, többnyire jelentéssel felruházott verbális állítások sorozata határoz meg. Ez a szöveg azonban csak a legritkább esetekben kerül hozzánk diszítő elemek nélkül: nagyon ritka, hogy a szöveget nem erősíti és nem kíséri bizonyos számú verbális vagy más jellegű alkotás, mint például a szerző neve, a cím, az előszó vagy éppen különféle illusztrációk. (…) Ezeket a kísérő alkotásokat neveztem máshol az adott mű paratextusainak. (…) Paratextusnak tehát azt tekinthetjük, ami lehetővé teszi, hogy egy szövegből könyv legyen, és hogy könyv formájában kínálkozzon az olvasói, és általában a közönsége részére. Zárt szegély vagy határ helyett érdemesebb a paratextust küszöbnek vagy … előszobának tekinteni, ahol a nagyközönség eldöntheti: belép vagy visszafordul. (…) Peremvidék ez, mely mindig olyan megjegyzéseket közvetít, amelyek vagy a szerzőtől származnak, vagy rendelkeznek a szerző jóváhagyásával; a szöveg és a szövegen kívüli világ közötti zóna, mégpedig olyan zóna, amelyet nem csak a tranzit, hanem a tranzakció is jellemez: a pragmatika és a stratégia, a közönségre kifejtett befolyás kiemelt helye. Azé a befolyásé, amely – függetlenül attól, hogy jól vagy kevésbé jól értik meg és érik el – a szöveg jobb és (természetesen csak a szerző és szövetségesei szemében) helyesebb befogadását hivatott szolgálni (GENETTE 1997, 1-2).

Genette a paratextusok közé sorolja azokat a „fő” szöveghez kapcsolódó elemeket is, amelyek nem az adott köteten belül találhatók (például az adott szövegről szóló recenziók, interjúk stb.). Így ő az alábbi képletet javasolja (GENETTE 1997, 5):

paratextus = peritext [könyvön belüli paratextuális elemek] + epitext [könyvön kívüli paratextuális elemek]

Az utópiakutatásban a paratextusok kérdését sokáig jobbára figyelmen kívül hagyták, annak ellenére, hogy Morus Tamás Utópiájának főszövegét hatalmas paratextuális építmény veszi körül (ismertetését lásd itt), és a paratextusok később is fontos részét képezik az utópiáknak: gyakran erősítik vagy éppen destabilizálják a főszöveg narratív keretét, esetenként pedig nyíltan beszélnek a főszöveg fiktív jellegéről (utóbbira a legjobb példa Margaret Cavendish: The Blazing World c., 1666-ban megjelent utópiája). Ezen jellemzőiknek köszönhetően az utópiák irodalmi szempontú megközelítése során a paratextusok kitüntetett figyelmet érdemelnek. Változást a Dislocations: Practices of Cultural Transfer in Early Modern Europe c. projekt hozott, mely esettanulmányként dolgozta fel az Utópia latin és nemzeti nyelvű, kora újkori kiadásainak paratextuális környezetét, az eredeményeket egy tanulmányokat és magukat a paratextusokat is tartalmazó, angol nyelven is közlő kiadványban összefoglalva (CAVE 2008). Bár a Genette-re támaszkodó, de őt sok tekintetben bíráló 2011-es Renaissance Paratexts c. monográfia utal a Dislocations projektre, nem tartalmaz külön az utópiáknak szentelt fejezetet.

Irodalom:

CAVE, Terence. 2008. Thomas More’s Utopia in Early Modern Europe: Paratexts and Contexts. Manchester – New York: Manchester UP.

GENETTE, Gerard. 1997. Paratexts: Tresholds of Interpretation. Cambridge: CUP, 1997. Ford. J. E. Lewin.

SMITH, Helen és Louise WILSON szerk. 2011. Renaissance Paratexts. Cambridge University Press.


Reklámok